II. János Pál pápa

Az ember nem birtokosa, hanem szolgálója a földnek: a fenntartható fejlődés riói alapelvei és az ENSZ fenntarthatósági céljai közel állnak a keresztény gondozói megbízásához, amelyet a Laudato si’ is megerősít.

Októberi melegrekordok, szép őszi táj: honnan higgyük el, hogy baj van? A természet tűrőképességének küszöbértékeihez közeledve kiszámíthatatlan, hirtelen változásokra kell számítanunk, ezért a környezeti riasztásokat ne hessegessük el.

A bölcsesség nem megszerezhető tudás, hanem a Magasságból kapott fény: II. János Pál és Keresztes Szent János szavaival láthatjuk Isten szemével a teremtett világot, és ez alakítsa hétköznapi döntéseinket.

A tudomány mint a Szentlélek ajándéka segít a teremtett világ gondozásában, de megkívánja az erkölcsi és lelki rákérdezést is: a tudományos ismeretekben is keressük az igazságot, a szépséget és a szeretetet.

A környezeti válság látványa elcsüggeszthet, mégis: a keresztény remény nem cukormáz, hanem a valósággal való őszinte szembesülés, amely a célirányos cselekvés alapja és a kitartás erőforrása.

A kereszténység és a környezetvédelem nem ellentétes, hanem összetartozó fogalmak. A hit eszközei – megtérés, böjti lemondás, értékrend – segítenek a felelős életmódban, és hívják a keresztényeket az elköteleződésre.

A környezeti válság gyökere nem gazdasági vagy technológiai, hanem erkölcsi és lelki: bűnbánatra és megtérésre van szükség. A víz, a levegő és a talaj pusztulása miatt a gazdagabb nemzeteknek nagyobb terhet kell vállalniuk.

II. János Pál pápa 1990-es béke világnapi üzenete az ökológiai válságot alapvetően erkölcsi problémának nevezi, amelyet a tudomány válogatás nélküli alkalmazása és az élet tiszteletének hiánya okoz. Nemzetközi szolidaritásra és környezeti nevelésre szólít fel.