Milyen lehet egy teremtéstudatos közösség? A Viridis blog jövőképéhez csatlakozva a heti elmélkedések egy pár száz fős, közel önellátó, helyben gazdálkodó közösséget rajzolnak: bizalommal, szomszédi segítséggel, a technológia helyes szerepével. Az utolsó hét kérdése a legszemélyesebb: ki diktálja a mindennapjaink tempóját az adventi rohanásban?
1–5. a 5 írásból
Az adventi rohanás és az évvégi hajtás közepette arra kérdez rá az elmélkedés, ki és mi diktálja életünk tempóját; a Laudato si’ nyomán a természethez visszakapcsolódó, lassabb, mértéktartó életet kínál vízióul.
Az adventi elmélkedéssorozat egy jövőbeli közösség vízióját bontja ki: szomszédsági ismeretség, kölcsönös segítségnyújtás, aktív közéleti részvétel, szolidaritás a nehéz helyzetben lévőkkel és megszentelt, mértékletes ünneplés jellemzi ezt az elképzelést.
Pár száz fős közösségekben élve erősödik a bizalom és a kölcsönösség: az adventi elmélkedés a közel-önellátásról, a helyi gazdálkodásról és a technológia helyes szerepéről gondolkodik.
A figyelmeztetés és a drámai helyzetkép helyett reményt keltő jövőképre van szükség – egy teremtéstudatos közösség képére, amelyhez mérceként viszonyíthatjuk, jó irányba haladunk-e. Az adventi sorozat ezt a képet igyekszik elénk állítani.
Az egyesület adventi elmélkedéssorozatának bevezetője: idén a Viridis blog teremtéstudatos jövőképéhez csatlakoznak a heti reflexiók, amelyek a pár száz fős, közel önellátó, lokálisan gazdálkodó közösségek víziójához fűznek keresztény kommentárokat.
