Ferenc pápa Laudato si’ (Áldott légy!) kezdetű enciklikájának hatodik, egyben záró fejezetében az „ökológiai nevelést és lelkiséget” az „ökológiai megtérést”, egy másfajta életstílusra való törekvést hirdeti. Azt olvashatjuk, hogy „Életstílusunk megváltoztatása egészséges nyomást gyakorolhatna azokra, akiknek kezében politikai, gazdasági és társadalmi hatalom van.”. „De vajon meghallják-e a hatalmasságok, és egyáltalán leszünk-e elegen ahhoz, hogy eljusson az üzenet a döntéshozókhoz?” A szerző azt írja továbbá, hogy az elmúlt évtizedek történelmében rendkívülien felgyorsultak azok a véletlenszerű és/vagy részben megtervezett folyamatok, amelyek a társadalmi hagyományok, etikai normák határainak a lebontásával jártak, amelyek mintegy, a fizikai határtalanság, a növekedés határtalanságának a vélelmét is elhintették mára már az egész Föld lakosságának a lelkében. Jócskán rásegített erre a fogyasztás mindenhatóságának a hirdetése, és a „használd és dobd el” gondolkozású generációk kinevelése. A határtalanság virtuális élménye a reklámokban és egyes sikerfilmekben is átvette az uralmat. A határtalanság fontos az iparnak és a kereskedelemnek (legyen az árú: gépkocsi, olaj, vagy akár fegyver) és fontos sok-sok politikusnak, aki a végtelen fejlődést hirdeti, bár maximum csak négy évre hajlandó előrelátni. A Római Klub a „Növekedési határai” (1972) című munkája óta megduplázódott a Föld lakossága, többszörösére nőtt a vízfogyasztás, vészesen csökkentek a megművelhető földterületek, felgyorsult a fajok sokszínűségének csökkenése, egyre gyorsabban csökkennek az egyfőre eső vízkészletek, Afrikában olyannyira, hogy ez aztán igazi népvándorlást fog okozni a következő tíz-tizenöt évben; egymást követik az időjárási elemi csapások, és az éghajlati szélsőséges rekordok. Ha továbbra is úgy gondoljuk, hogy nincsenek határok, akkor majd a természet fog figyelmeztetni minket arra, hogy hol a határ.
