2022 adventjének elmélkedéseit Réffy Júlia írta. Alább a harmadik heti rész olvasható.
„Örüljön a puszta és a kiaszott vidék, ujjongjon a sivatag, és viruljon, mint a liliom.” (Iz 35,1)
Az elmúlt időszakban napról napra tapasztaljuk meg azt, hogy annyira felmentek az árak, hogy egyre többeknek jelent nehézséget a mindennapi kenyér megszerzése is. Ez a folyamat nem valószínű, hogy megtorpanna, de az öröm vasárnapjára jó hírrel szolgálhatunk: az igazi ajándék beszerzése nem követel jelentős anyagi áldozatokat. Szokatlanul hangzik ez, hiszen még mindig annak rossz a megítélése, ha nem költünk eleget az ajándékra. Az ellen viszont senkinek nincs egy szava se, ha gyorsan le akarjuk tudni a beszerzést, csak nem sajnáljuk rá a pénzt! De miért lenne értékesebb a pénzünk mint az időnk?
„Legyetek türelemmel ti is, és legyetek állhatatosak, mert az Úr eljövetelének ideje közel van.” (Jak 5,8)
Az előző hetekben talán arra is rájöttünk, hogy szeretteink nagy részének nem is tárgyi ajándékkal szerezhetjük a legnagyobb boldogságot. Sokat beszélünk az élményajándékokról, vagy arról, hogy egyszerűen megjavítunk, megjavíttatunk valamit, amiről már fájó szívvel végképp lemondtak. De ha mégis vásárolunk valamit, akkor is szükségünk lehet még türelemre, míg az ajándékot beszerezzük. Múlt héten arról írtunk: lehet, hogy az, akinek adnánk, előrébb tart az ökológiai megtérésben, mint mi. Most gondolkozhatunk arról, hogy mi történik, ha fordítva van. Hátha meg tudjuk mutatni, hogy teremtett világunk túlzott megterhelése nélkül is lehet örömet szerezni, és ezzel mindketten előreléphetünk ezen a téren. Persze ezzel nem arra gondolunk, hogy szabaduljunk be egy boltba, ahol mindenféle ökocuccot árulnak, és alaposan vásároljunk össze mindenféle fenntarthatónak hirdetett terméket. Ha a megajándékozott nem áll készen ezek használatára, úgyis feleslegesek lesznek. Inkább körültekintőek legyünk a választásnál. A legjobb, ha használt dolgokat vásárolunk, és bizony ehhez megint türelem és idő kell.
„Akik finom ruhában járnak, azok királyi palotában laknak!” (Mt 11,8)
Valamiért hozzászoktunk, hogy kell az az új címke, a többrétegű csomagolás, vagy egyáltalán a tudat, hogy senki nem nyúlt azelőtt az ajándékhoz. Attól gondoljuk személyesnek, ha egyenesen annak készült, akinek mi szántuk. Holott használtan akár sokkal jobb minőségű, strapabíróbb termékekhez is hozzájuthatunk, és még a gyártással, szállítással, csomagolással járó környezeti terheléstől mentes, szebb világot is adjuk az ajándék mellé. Anyagilag is kevésbé megterhelő, tehát minden szempontból hosszú távon is ez bizonyulhat a tárgyi ajándékozás fenntartható módjának. A gyerekek például észre sem veszik a karcolásokat egy játékon, miért szoktatnánk rá őket, hogy csak a zsugorfóliázott dolgok értékesek?
Hogy nehezebben lehet ezen a módon felhajtani az áhított ajándékot, az elképzelhető. De a másik oldalon is bekapcsolódhatunk a folyamatba: annak érdekében, hogy mások is könnyebben találjanak rá szeretteiknek a megfelelő ajándékra, próbáljunk eladóként, adományozóként mi is csatlakozni olyan közösségekhez, hulladékcsökkentő csoportokhoz, melyek segítenek ily módon körforgásban tartani mindazon feleslegessé vált dolgainkat, amelyektől korábban minél gyorsabban próbáltunk megszabadulni. Így a személyességen, a spóroláson és a teremtéstudatosság szem előtt tartásán kívül egy tágabb közösségnek is tagjai leszünk, melynek révén mi is jobban vigyázunk mostantól a tulajdonunkra: hátha valamikor valakinek még szüksége lesz rá akkor is, amikor nekünk már nem kell.
